A bor és aki mögötte van – Pálinkás Laci

Kategóriák

“Lacival unokatestvérekként, a boldog és felhőtlen gyermekéveinket együtt töltöttük a szekszárdi A’sóvárosban. Az első közös fotónkon Laci egy, én féléves voltam. Az utca, a grund, a szőlőültetvények voltak a játszótereink, a csattogós lepke, a csapágykerekű gokart, később a motorkerékpár jelentették fejlődésünk állomásait. Az első borélményt is együtt éltük át, 13 évesen belopóztuk Laci nagyapja pincéjébe, majd alaposan leittasodva elaludtunk a egy hatalmas fakád fenekén. Talán a csajozást is együtt kezdtük, ennek megkönnyítésére barátainkkal még rock zenekart is alapítottunk, Laci zongorázott, én gitároztam.

A kötelező katonai szolgálat, majd az ezt követő családalapítás zárta le a korszakot és az ezt követő 15 évben mindketten más utat jártunk be. Laci a repülőgép-szerelő pályát választotta, de mellette egyre inkább a szőlő és a bor felé fordult az érdeklődése. Hobbiként én is próbálkoztam a borászkodással egy 0,2 ha területen Porkoláb-völgyben, így a 90-es évek második felére ismét egymásra találtunk. Kevés elméleti tudással, de annál több nagyapáinktól ránk maradt gyakorlati tapasztalattal és lelkesedéssel (ekkor még külön-külön), egyre élvezhetőbb borokat készítettünk. Talán nem túlzás, hogy génjeinkben is hordoztuk némi tehetséget, hiszen Laci nagyapja Vesztergombi volt, és én is földhözragadt szőlőművelő ősökkel rendelkeztem. Laci egyre profibbá vált, ha kicsiben is, de már kilépett a borpiacra is. Én ebben az időben gőzerővel fejlesztettem műszaki vállalkozásomat, így maradtam amatőr, de szerettem baráti társaságban a boraimmal dicsekedni. Az első lepalackozott tételt ’95-ben a műszaki vállalkozásom partnereinek szántam karácsonyi ajándékként és ahhoz, hogy ez igazán minőségi és stabil  legyen, Laci segítségére volt szükségem. Így indult közös borászati pályafutásunk, majd 2001-es évjárat jelentette a következő lényeges állomást, melyből már készült néhány ezer palack, és 2002-ben a Szekszárdi Szüreti Napokon saját standdal mutatkoztunk be. Sajnos az évjárat minden idők egyik leggyengébbjeként nem volt jó választás, emlékszem Vesztergombi Feri jogosan tett megjegyzést borunk minőségére, de hát tudtuk, minden kezdet nehéz és az elismerés megszerzéséhez még sok alázatra és szorgalomra lesz szükségünk.

2003 végre egy kiváló évjárat, mely végleg megalapozta az elhatározásomat, fel akarom támasztani az Eszterbauer család évszázados családi hagyományait, és a borvidék legjobbjai mellé szeretnék fejleszteni egy szőlészeti-borászati vállalkozást, melyhez továbbra is igénybe veszem Laci barátom segítségét. Innen már nem lehetett csupán barátilag kezelni a közös munkát, üzleti alapra kellett helyezni az együttműködést. Laci jelentős energiát fektetett be növényvédős cégébe, illetve saját borászatába, így ‘csak’ külsősként vehettem igénybe a segítségét. Mindez nem jelentett lényeges hátrányt, mert a feladatokból továbbra is oroszlánrészt vállalt, és közben egy új generáció kinevelésében is segédkezett. Családi borászatunk ezt követően minőségben és mennyiségben is óriásléptekkel fejlődött, a jelentős anyagi befektetéseknek és az évek alatt kialakított 17 fős kollektívának köszönhetően 0,2-ből 37 hektárra növekedett, felépült az új vendégház, rendezvényterem, borpince és modern borászati üzem. Szerencsére, de inkább a rengeteg munkának és befektetésnek köszönhetően piacszerzéssel is tudtuk követni a gyors növekedést.

Pálinkás Laci minden alkalommal és minden időben nagy segítségünkre volt. Az idő nem tűnik el nyomtalanul, már ő is a hatvanas éveinek közepén jár, ragaszkodik növényvédős vállalkozásához és saját borászatához, de tanácsadóként továbbra is mellettünk van. A közös munka ma már leginkább a  kóstolókat követő véleményalkotásra, szakmai tapasztalatok kicserélésére korlátozódik. Laci fia, Tamás besegít a traktoros feladatainkba, mi pedig a saját boraink mellett a Pálinkás Pince tételeit is népszerűsítjük kereskedő partnereinknél. Az új generáció kinevelésében is jelentős szerep jutott Lacinak, 10 évvel ezelőtt a pincemunkák során  az akkor még kezdő Klein Miklós volt az inasa, ma ő a főborászunk, és abban az időben őt ugráltató munkatársak ma már ‘Májki’ beosztottjai.

Köszönjük Laci, nélküled nem tudtuk volna feltámasztani a családi hagyományt! Továbbra is számítunk rád…”

Eszterbauer János