A jó történetek egy pohár borral kezdődnek.

Hogy tanítottuk meg Ken Hensley-t hordóból, lopóval bort szívni?

Hogy tanítottuk meg Ken Hensley-t hordóból, lopóval bort szívni?

2021.06.21 14:41

Avagy a bor minden ajtót megnyit.

2010-ben és 2012-ben volt szerencsém találkozni és megismerkedni a Hard Rock egyik legnagyobb legendájával, a Uriah Heep zeneszerzőjével és billentyűsével. Ezekben az években Ken Hensley magyarországi fellépései mellett Szekszárdra is ellátogatott…

Takler Feriéknél találkoztunk először, nem volt számára idegen a bor, hiszen már évek óta Spanyolországban, Alicantéban élt feleségével Monicával, ahol egy éttermet is működtettek. Kifejezetten érdekelte a szekszárdi bor, bár a lopóval még csak most ismerkedett, de gyorsan tanult.

Találkozásaink alkalmával Pakson a Gastroblues fesztiválra, a pécsi és a budapesti fellépéseire kísérhettük el. Az utolsó alkalommal a ma már lebontott Petőfi csarnokban, egy nagyon érdekes előadásában volt részünk. Egy szál gitárral mutatta be, hogyan születtek meg a világslágerei. A végén egy tehetséges fiatal magyar zenész közreműködésével néhány zeneszám Uriah Heep koncerthangulatban is megszólalt. Emlékezetes, hogy az előadást követő borozás és beszélgetés alatt egy sajnálatos baleset történt vele. Az akkor már málladozó PECSA egyik ajtója olyan szerencsétlenül csapódott a kezére, hogy a hüvelykujján a köröm kettétörött. A hideg kirázott, amikor ránéztem, nagyon fájdalmas lehetett. Párom, Móni kötözgette a kezét, másnap Prágában volt fellépése, hát nem tudom, hogy játszotta le.

Ken Hensley sajnos tavaly távozott az élők sorából.

Számtalan sikeres szerzeménye és világslágerei között talán sokaknak ismerősek az alábbiak:

Lady in black https://www.youtube.com/watch?v=rdxdnUkka4o 

July Morning https://www.youtube.com/watch?v=y6SQniO7SnU

Symphaty https://www.youtube.com/watch?v=MhI583sANAk

Come back to me https://www.youtube.com/watch?v=eyaT2Hk3sCc

Ken Hensley pályafutásáról az alábbi cikkekben is olvashattok:

Webáruház készítés