A jó történetek egy pohár borral kezdődnek.

A bor minden ajtót megnyit: borbarátság a magyar könnyűzene sztárjaival

A bor minden ajtót megnyit: borbarátság a magyar könnyűzene sztárjaival

2022.03.11 11:23

Borászatunkat nem csak piaci eredményekben, más szempontok szerint is értékelem. Segítségével olyan társadalmi és baráti kapcsolatokra tettünk szert, melyek rendkívül kedvesek számomra. A „Bor minden ajtót megnyit” sorozatunk mai részében a magyar könnyűzene sztárjaival kötött borbarátságunkat mutatjuk be.

Az alábbi képek emlékei mellett számtalan velük kapcsolatos vidám történet hagyott bennünk életre szóló élményeket. Felejthetetlen Feke Pállal közös fellépésünk a Herendi Porcelángyár dísztermében, ahol művészi előadása mellett mutattuk be borainkat igényes közönség előtt.

Keresztes Ildikóval, Takler Feri társaságában találkoztunk az A38-as hajón, az éppen fellépő rock bandákra kevés figyelmet fordítva, inkább Ildikóval beszélgettünk és boroztunk a büfében.

Littvay Imre a 100 Folk Celsius alapemberével, zeneszerzőjével a Budavári Borfesztiválon ismerkedtünk meg és azt követően egyre többet találkoztunk, többnyire az Omegás társaságban.

Első találkozásunk alkalmával megkérdeztem Meződi Józseftől az Apostol télapó szakállú énekesétől: Hogy hívhatlak? „Mit bánom én, Öregnek vagy Faternak, csak Józsinak ne” – szólt a válasz. Azóta a barátunkká vált, a mindenki által ismert legendás énekes. Találkozásaink rendszeresek a pincénknél és balatoni hajózások, fürdőzések alkalmával vagy akár neves éttermükben a Remizben.

Társaságunk elengedhetetlen tagja volt az Omegás Mihály Tamás, akivel sajnos már nem fröccsözhetünk Gereben Gábor balatoni vitorlásán. „Misivel” gyakori vendégei voltunk egymásnak. Egyszer náluk, a szántódi nyaralójukban vendégeskedtünk, Misi finom lecsót főzött. Ebben az időben sajnos már elromlott a kapcsolata Meckyvel, de tiszteletben tartotta, hogy én a többi zenekari taggal is baráti kapcsolatot ápolok. A lecsóvacsora 2015 augusztusában, két nappal a siófoki Omega koncert előtt volt, ahol basszusgitárral két szám erejéig én is felléphettem a színpadra a zenekarral. Kicsit dilemmáztam, mit szól hozzá Misi, de meglepetésemre nagyon örült és azt mondta, jegyet vesz és eljön a koncertre, hogy megnézzen és így is történt. Megdicsért, „jól csináltad”, sőt „az Omega nélkülem is jó szólt”, mondta, talán csak annyi volt a kritikája, hogy szerinte túl volt hangosítva a koncert. Faterhoz és Misihez rengeteg vidám közös élmény köt, egyszer egy italos hajózást követően az Öreg a hajóról a vízbe esett. Nagy nehezen kihúztuk, szerencsére nem kellett a szakállánál fogva, mert mint valamikori vízilabdázó a jó kondíciójának köszönhetően a segítségünk nélkül is kivergődött volna.

Szörényi Levente is megtisztelte a pincénket, akkoriban épült fel a nagykupolás látványpincénk és néhány pohár után kipróbálta benne a hangját. Meglepő volt a hangereje, a visszhangzó helységben olyan volt, mintha 1000 wattos hangfalakból szólna.

Trunkos Andráshoz egész közeli barátság fűz, azon felül, hogy kiváló üzletember szemlélettel, de mégis önzetlenül menedzselte az Omegát, szédületesen jó szövegeket írt.

Kóbor János, Mecky halála engem is megviselt, mert az utóbbi 7-8 évben szinte 1-2 havi gyakorisággal kerestük a találkozás lehetőségét. Szekszárdon és a saját lakásában rendezett születésnapjai, ahol a családtagok és a legközelebbi barátai mellett mi is meghívást kaptunk, feledhetetlenek. Mint ahogy az is, hogy a Takler Ferinél rendezett 60. születésnapomon színpadra lépett az Omega. Trunkos András mondta: „bár az Omega soha nem lépett fel házibulin, de a te kedvedért fognak játszani a születésnapodon”. András ez alkalomra egy nagy kamionnal küldte le a színpadot és a zenekari felszerelést, roadokat. Nem kell ecsetelnem, milyen óriási ajándék volt ez számomra! Mecky szűk körben megtartott balatonaligai esküvőjén is ott lehettünk.  Minden év december 24-én délután leutazott egy-egy barátjával, néha Cikivel hozzám Szekszárdra karácsonyi halászléért. Órákat álltunk borozgatva, sztorizgatva a halászlé mellett, így hát az ajándékosztásra mindegyikőnk kicsit illuminált állapotban került haza. Mecky és Misi megromlott kapcsolata minden Omega rajongónak fájt, a velük való barátságomat jól jellemzi, hogy közbenjárásomra volt egy esély ennek rendezésére. Óvatos unszolásomra mindkettő azt mondta, ok, találkozzunk hármasban Balatonföldváron a Publicban. Kicsit meg is ijedtem a feladattól, mert Misi azt mondta, „ok, mi hárman és senki más, János te leszel a moderátor”. Persze ez a kijelentése inkább csak egy baráti gesztus volt, sokkal jobban tiszteltem annál mindkettőt, hogy én valamiféle vitalevezető szerepet töltsek be. Már az időpont is ki volt jelölve 2019 nyarán, sajnos még sem jött létre a találkozó, az okát pontosan tudom, de ez talán kevésbé tartozik a nyilvánosságra.

Végül egy kép Magyarország legnagyobb disc jockey műsorvezetőjével, a legnagyobb Omega fannal, Rákász Bélával.   

 

Webáruház készítés